Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hány szakember kell egy autós navigációs szoftverhez?

Dotkom

Hány szakember kell egy autós navigációs szoftverhez?

Idén az NNG létszáma meghaladja a 900 főt.

Évente 20-25 százalékkal (több mint évi 200 fővel) bővül az NNG létszáma 2013 óta. Ebből idén még 90 ember felvétele van tervben az iGO Navigációt fejlesztő vállalatnál, így év végére várhatóan átlépik a 900 főt. Az NNG stratégiájában a következő években továbbra is kiemelt szerepet kap az innováció, és tartani kívánják az elmúlt években tapasztalt növekedési ütemet mind bevételben, mind létszámban. Hogy teljesíteni tudják a globális, autóipari megrendeléseket, elengedhetetlen, hogy megfelelő szakemberekkel töltsék fel az üres pozíciókat.

A nagy létszámbeli növekedés az elmúlt időszak dinamikus fejlődésének tudható be: a vállalat idén irodát nyitott Japánban és az USA-ban is, valamint megnyitotta Szegeden új fejlesztői központját, ahol már a cég következő nagy dobásán dolgoznak. Az iGO Navigáció gyártója elkötelezett a fejlesztések Magyarországon tartásában, ehhez pedig folyamatosan itthon keresik a legtehetségesebb szakembereket, akikből sosincs elég.

nng_szekhaz

Az NNG-nél az egyik legnagyobb kihívást jelenleg a toborzás jelenti. Hihetetlen tempóban fejlődik a cég. Az innovatív szemlélet kiemelt szerepet kap működésünkben, így a magas színvonalú szakmaiságon túl szükség van az újító szemléletű programozókra és technológiai szakemberekre. Hogy őket megtaláljuk, a hagyományos toborzási technikákon kívül más, kreatív megoldásokat is találnunk kell, így évekkel ezelőtt elindítottuk C++ Grand Prix programozó versenyünket, valamint több szakmai rendezvényen is megjelenünk. Mindent megteszünk azért, hogy a jövőben is megtaláljuk azokat az elhivatott és tehetséges kollégákat, akikkel az NNG továbbra is utat mutathat az autóiparhoz kapcsolódó élenjáró szoftverfejlesztésben” – mondta el Magyari Andrea az NNG HR vezetője.

Az NNG a közeljövőben elérhető lesz a BME illetve a Szegedi Tudományegyetem állásbörzéjén is.

Jelenleg a vállalat mintegy 850 főt alkalmaz négy kontinensen működő 12 irodájában.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés