Connect with us

Hirdetés

technokrata

A vásárlók mellé telepítik a cégek a gyáraikat

Dotkom

A vásárlók mellé telepítik a cégek a gyáraikat

UPS kutatás: sok európai hi-tech cég viszi közelebb gyártását a felhasználókhoz.

Az európai Hi-tech cégek jelentős növekedésre számítanak iparágukban, és már most készülnek is erre, mikor ellátási láncaik kiépítésénél a tényezők szélesebb körét veszik figyelembe – derül ki a UPS, világvezető logisztikai vállalat ötödik éves „Change in the (Supply) Chain” (CITC) kutatásának európai eredményeiből.

A UPS megbízásából, az IDC Manufacturing Insights által végzett kutatás, arra az eredményre jutott, hogy míg ugyan a hi-tech cégek továbbra is kapacitásaik külföldre telepítésével csökkentik munkaerő költségeiket, az offshoring mellett egyre többen élnek az úgy nevezett “rightshoring” lehetőségével is. A válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy gyártó telephelyeiket a kereslet jelentkezésének helyéhez közelebb telepítik.

A kutatás azt is megmutatta, hogy a hi-tech cégek egyre több feltörekvő piacra törnek be, és vizsgálják a 3D nyomtatás alkalmazásának lehetőségeit új tervek és prototípusok létrehozásához.

“A Hi-tech cégek könnyebben reagálhatnak a piaci változásokra, ha rugalmasabban választják meg stratégiájukat termelőbázisaik elhelyezésénél, ellátási láncaik kiépítésénél – mondta el Scott Aubuchon, a UPS európai leányvállalatának marketingért felelős alelnöke. – Az európai cégek éppen ezért holisztikus megközelítésben vizsgálják szállítási költségeiket és termékeik kiszállítási idejét.”

Nokia Factory (15)

A „nearshoring” – mely a termelés, vagy összeszerelés a kereslet helyéhez közel való telepítését jelenti – egyre népszerűbb, ahogy a cégek növelik szolgáltatásaik minőségét, csökkenteni igyekeznek készleteik tranzitidejét és növelni a termékek minőségbiztosítását. A hi-tech logisztikai döntéshozók 35 százaléka tervez nearshoring stratégiába fogni — ami 9 százalékponttal több mint a 2013-ban megfigyeltek. Az európai válaszadók 54 százaléka már két vagy több évvel ezelőtt közelebb is vitte gyártóbázisát a kereslet helyéhez, 34 százalékuk pedig ugyanezt tette idén.

Az európai cégvezetők több mint fele (56 százaléka) stratégiájának részeként tekint a „rightshoring”-ra. Ez a stratégia több faktort vesz figyelembe annak eldöntésénél, hogy milyen közel legyen a beszerzés a gyártás, a raktározás és a disztribúció helyéhez.

Míg a UPS növekedést lát mind a nearshoring mind a rightshoring terén, az offshoring, a stratégia mely a termelést vagy összeszerelést az olcsó munkaerő helyére viszi, továbbra is meghatározó marad. 59 százalék használja ezt a stratégiát.

foxconn-factory

Az iparági export növekedése folytatódik; új lehetőségek kibontakozóban

A kutatás szerint a globális és európai hi-tech exportnövekedési kilátások erősek. A válaszadók 39 százaléka a jelenlegi ütemű növekedést vár az elkövetkező két évben, 19 százalékuk pedig még gyorsabbat.

A Hi-tech cégek sikeresen beléptek számos növekvő piacra. Az európaiak 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már jelenleg is ad el terméket Kínában, 41 százalék Indiában és 31 százalék Brazíliában. A top három célpiac, melyekre az európai hi-tech cégek idén terveznek belépni Brazília, India és Dél-kelet Ázsia.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés