Dotkom
Vége lehet a hazai Ubernek
A nemzetgazdasági miniszter utasítást adott az Uber tevékenységének kivizsgálására.
Ahogy a világ több országában, úgy hazánkban sem nézik épp jó szemmel a taxizás kiváltására született Ubert. Most Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter intézett támadást a szolgáltatás ellen, mivel ahogyan fogalmaz “Az Uber taxicégként Magyarországon végez szolgáltatást, érdemi adófizetés nélkül. “Sofőrjei” a Hollandiában bejegyzett vállalattal vannak kapcsolatban, sokszor anélkül szolgáltatnak, hogy a taxizáshoz szükséges szakmai feltételek teljesülnének.”
Varga Mihály szerint minden utasnak joga van a biztonságos, tiszta és pontos taxihoz, márpedig ezt az Uber esetén nem tudják garantálni, hiszen nem tartják a versenytársakra vonatkozó szabályokat. Épp ezért utasítást adott, hogy “a gazdasági minisztérium és intézményei indítsanak vizsgálatot és tegyenek lépéseket a piaci állapotok rendezésére, valamennyi tisztességes vállalkozó és biztonságosan közlekedni akaró utas érdekében.”
Az Uber egyelőre nem reagált Varga Mihály nyilatkozatára, ám Lázár János múlt heti nyilatkozata alapján már egy ideje tárgyalások zajlanak a kormány és a cég között, elképzelhető, hogy ezek eredménytelensége okozta ezt a bejegyzést.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2015/04/30/vege-lehet-a-hazai-ubernek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






