Connect with us

Hirdetés

technokrata

Virágzik a streaming média: Jó lóra tett az Apple?

Dotkom

Virágzik a streaming média: Jó lóra tett az Apple?

Egyre inkább “béreljük” a zenét, ahelyett hogy megvásárolnánk azt.

Míg néhány évvel ezelőtt a digitális zenevásárlás egyértelműen az albumok megvételét jelentette, addig napjainkban leginkább a streaming szolgáltatások bírnak nagy népszerűséggel. A megoldás lényege, hogy a felhasználónak elég a havi díjat kifizetnie, majd ezután azonnal hozzáfér az akár több millió dalhoz, anélkül, hogy azokért külön pénzt áldozna.

beats

Az állandó internetkapcsolatot igénylő streaming gyakorlatilag lerohanta a piacot, már emberek millió választják a zenefogyasztás ezen módját. A Nielsen által végzett felmérés szerint 2014 első félévében több mint 70 milliárd dalt streamingeltek, ez pedig 42%-kal több az előző év azonos időszakához képest. Összehasonlításképp, idén ugyan ebben az időintervallumban 13%-ot csökkent a dalvásárlások száma, albumért pedig 11%-kal kevesebben adtak pénzt.

Az Apple tehát igen jól járt a Beats-szel, hiszen a Dr. Dre nevével fémjelzett vállalat kiváló kiutat jelenthet az iTunes egyre csökkenő részesedésével keletkező gödörből. A kérdés már csak az, hogy ez a mostani lendület kitart-e a továbbiakban, vagy az Apple újra kényszerhelyzetben találja magát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés