Dotkom
Békét kötött az Apple és a Google
Egy történet vége: Nem harcol tovább egymással az Apple és a Google.
Megegyezett egymással az Apple és a Google. A két vállalat évek óta “harcolt” egymással, gyakorlatilag folyamatosan zajlottak az egymás ellen indított bírósági perek. Épp ezért különösen nagy dolog, hogy a 2010 óta tartó pereskedés most véget ér, sőt, a két vállalat közösen szeretne kidolgozni egy szabadalmi rendszert, mely ténylegesen megvédené a szellemi termékeket.
Mindez azért is érdekes, mert a korábbi Samsung kontra Apple per kapcsán is kiderült, hogy a dél-koreai vállalat leginkább az Android miatt “kénytelen” a bíróságra járni, így elképzelhető, hogy rövidesen a legtöbb, androidos gyártóval zajló szabadalmi háború is véget ér majd.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2014/05/19/beket-kotott-az-apple-es-a-google/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






