Connect with us

Hirdetés

technokrata

119 millió dollárt fizet a Samsung az Apple-nek

Dotkom

119 millió dollárt fizet a Samsung az Apple-nek

Lezárult a második Apple kontra Samsung per.

A vártnál jóval korábban, már most végetért a második Apple kontra Samsung per. Az előzőben közel 1 milliárd dollárt ítéltek meg az Apple számára, a kaliforniai gyártó pedig ezúttal sem adta alább, követelésükben 2,2 milliárd dolláros kártérítés szerepelt. Az amerikai esküdtszék ennyire azért nem érezte súlyosnak a problémát, így “mindössze” 119 millió dolláros kártérítést kell fizetnie a dél-koreai gyártónak.

apple-samsung-179980

Ezt három szabadalom megsértése miatt kapták, amik a főképernyő feloldására, a szöveg hivatkozássá való alakítására és az automatikus helyesírás-ellenőrző rendszerre vonatkoznak. Az Apple sem úszta meg, nekik a digitális fájlok tárolásával kapcsolatos Samsung szabadalom miatt kell 158 ezer dollárt fizetni a dél-koreai gyártónak. A Samsung természetesen nem hagyta annyiban és kijelentették, hogy fellebbeznek az ügyben, állításuk szerint vizsgálatra szorulnak az Apple szabadalmai, hiszen kérdéses, hogy ezek egyáltalán még érvényesek-e.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés