Dotkom
Új márkanéven dolgozik a Microsoft
A Nokia feliratot váltja majd a modelleken a még ismeretlen márkanév.
A múlt héten zárult le a Nokia mobiltelefonos részlegének felvásárlása, így a finn gyártó hivatalosan is kiszállt ebből az üzletágból. A név ugyan az elkövetkezendő hónapokban még nem tűnik el, ám a jövő évtől várhatóan már új márkanév kerül a készülékekre. Stephen Elop, a Microsoft Devices & Services részlegének vezetője nyilatkozatában kifejtette, hogy már dolgoznak egy új néven, ám ennél több információt nem volt hajlandó elárulni.
Bár Elop nyilatkozatán kívül semmilyen hivatalos megerősítés nem érkezett az ügyben, sokan a Surface Mobile névre tippelnek, hiszen a brand már igen bejáratottnak számít, legalábbis az Egyesült Államok területén. Az igazi kérdés azonban nem is a név lesz, hanem az, hogy a Microsoft miként növeli majd a Windows Phone népszerűségét, hiszen a rendszer még sosem volt ennyire jó pozícióban, a Nokia mérnökeinek hála pedig néhány éven belül akár az Apple megelőzése is elérhető távolságba kerülhet.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2014/04/29/uj-markaneven-dolgozik-a-microsoft/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






