Connect with us

Hirdetés

technokrata

Népszerű oldalak után kémkedett az NSA

Dotkom

Népszerű oldalak után kémkedett az NSA

A WikiLeaks és a Pirate Bay is a megfigyelt portálok között szerepel.

Továbbra sem nyugszik Edward Snowden. Az NSA botrány kirobbantásáról ismerté vált úriember most újabb, a hivatal számára igen kínos anyagokat osztott meg a nagyközönséggel. Az Intercept hírportálon nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy az NSA szakemberei több népszerű oldal felhasználóiról is adatokat gyűjtöttek, így azt is pontosan meg tudták mondani, hogy mire keresett éppen rá az illető.

nsa

Az anyagban többek között a Pirate Bay nevű torrentoldalt, a WikiLeaks-et és az Anonymoust említik, de valószínűsíthetően más portálokról is szerezhettek információkat az NSA-nél. Az is tudható, hogy a WikiLeaks már 2010-ben felkerült a megfigyelt oldalak listájára, az akkoriban komoly botrányok kereszttüzébe került oldallal kapcsolatban azt is figyelték a hivatalnál, hogy épp mely támogatóktól érkezik segítség. Az oldal szerepel azon a listán is, mely a terrorszervezeteket gyűjti, ez pedig rendkívül felháborította Julian Assange-t a WikiLeaks alapítóját. Assange tisztességtelennek nevezte az akciót és egyben jelezte, hogy a Fehér Háznak kötelessége vizsgálatot indítania az ügyben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés