Connect with us

technokrata

Saját fizetését csökkenti a Nintendo vezére

Dotkom

Saját fizetését csökkenti a Nintendo vezére

A Wii U sikertelensége miatt önkritikát gyakorol a konzolgyártó vezetője.

Igen drasztikus lépésre szánta el magát Satoru Iwata a Nintendo vezetője. A japán vállalat rendkívül nagy mellénnyel mutatta  be a 2000-es évek második felében slágerkészülék státuszba került Wii utódját, a Wii U viszont egyáltalán nem lett siker, sőt, a cég egyik legnagyobb buktája lehet. A Nintendo már korábban is érzékelte, hogy baj lesz, ám arra biztosan nem számítottak, hogy a 9 milliós várt eladás helyett csak 2,8 millió konzolon tudnak túladni az utolsó negyedévben.

iwata

Sokan azt várták, hogy a bejelentés után Iwata elhagyja székét, ám ehelyett bejelentette, hogy fizetését a felére csökkenti a vállalat sikertelensége okán. Nem ez az első eset, hogy Iwata hozzányúl a pénzéhez, 2011-ben az akkor újdonságnak számító 3DS elmaradt sikere után is csökkentette a bérét.

Tovább
Booking.com


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2014/01/30/sajat-fizeteset-csokkenti-a-nintendo-vezere/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Booking.com
 

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Booking.com
 

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés