Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Samsung megint bajban van

Dotkom

A Samsung megint bajban van

Ismét ráhúzták a vizes lepedőt a koreai cégre.

Bár mostanság inkább az új iPhone-ról és Galaxy S5-ről szóltak a hírek, a bíróságokon a Apple-Samsung háború nem ért ám véget. Mi több, most újabb fordulathoz érkezett a kívülről komédiának tűnő és hosszú hónapok óta zajló csatározás. Lucy Koh, aki bíróként egyik kulcsfigurája az ügynek, most egy összefoglaló ítéletet készült hozni, ám eközben kiderült, a Samsung androidos készülékeiben egy újabb szabadalomsértést találtak, mely szabadalom tulajdonosa természetesen az Apple.

samsung-vs-apple-642x3641

Ez az iOS-ben használt automatikus szövegkiegészítő és a multimédiás eszközök közötti szinkronizálás funkciókat érintik. Ez utóbbira a Samsung megvásárolta ugyan a használati jogot 2011 szeptemberében, alig 5 hónappal a két cég közötti botrány kirobbanása előtt, ám mindezt azért tette, hogy felhasználhassa az Apple ellen a bíróságon. A sokadik összecsapásban az eddigi ítéletek eredményei alapján az Apple esélyei jobbak, de persze ez majd csak március 31-én derül ki, miközben még négy további szabadalmi per van folyamatban az amerikai és koreai óriások között.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés