Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elégedetlen az NSA reformokkal a Microsoft

Dotkom

Elégedetlen az NSA reformokkal a Microsoft

További lépéseket sürget az amerikai óriás.

Alig néhány nappal ezelőtt jelentette be Barack Obama, hogy több ponton is módosítja az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal működését. Már akkor látszott, hogy ezek a döntések inkább szimbolikusak, mintsem komoly, a szervezet működését alapjaiban befolyásoló lépések lennének.

microsoft__logo

Most Brad Smith a Microsoft jogi és vállalati ügyekért felelős részlegének ügyvezető alelnöke fakadt ki a blogjában. Smith szerint még jóval több munkára lenne szükség, így továbbra is igyekszenek együttműködni a hivatallal és megpróbálják elérni, hogy az iparág által fontosnak ítélt reformok végül mégiscsak keresztül menjenek az amerikai bürokrácia útvesztőjén.

Ennek ellenére egy ideig most nem valószínű, hogy bármilyen komoly változtatás történne, azonban az, hogy az elnök egyáltalán igyekezett reagálni a problémára, már előre vetíti, hogy az ügy továbbra sem áll majd meg és ha nem is azonnal, de a jövőben újabb reformokkal módosíthatják az NSA működését.

 

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés