Connect with us

Hirdetés

technokrata

Sokat beszéltünk az ünnepek alatt

Dotkom

Sokat beszéltünk az ünnepek alatt

Változatlan árakkal kezdi az évet a Vodafone.

A korlátlan hívást és SMS/MMS küldést lehetővé tevő Red csomagok népszerűségének köszönhetően a karácsonyi és új évi napokban a Vodafone hálózatán az egy évvel korábbihoz képest 10-10 százalékkal nőtt a hívások és az elküldött MMS-ek száma, még az SMS-ek száma 5 százalékkal csökkent.

A 2013 októbere óta már akár havi 9 990 forintos előfizetési díjért is elérhető Red csomagok előfizetői kihasználták, hogy a belföldi normáldíjas számok korlátlan hívásának lehetőségét, de azt is, hogy ezekre a számokra díjmenetesen lehet SMS-t és MMS-t küldeni.

December 22. és január 1. között az okostelefonok és táblagépek segítségével elküldött sok millió különböző internetes üzenet mellett nagyon sokan a hagyományos módon üdvözölték ismerőseiket, rokonaiknak, barátaikat, így több mint 206 ezer MMS-t, és 23,5 millió SMS-t küldtek, valamint 43 millió hívást indítottak.

A legtöbb MMS-t és SMS-t a Vodafone előfizetői december 24-én küldték, amikor közel 4 millió szöveges és 40 ezer „képes” üdvözlet indult útnak. A hívásokat vizsgálva a legforgalmasabb nap, közel 5 millió darab normál hívással december 31-e volt, amikor a jelek szerint az előfizetők jelentős része szóban kívánt boldog új évet.

Vodafone-logo-new

A Vodafone előfizetéses és feltöltőkártyás szolgáltatásainak ára sem változott januárban

A Vodafone 2014-ben változatlan áron folytatja a Red csomagok értékesítését, de a többi előfizetéses, illetve feltöltőkártyás szolgáltatásának az ára sem változott.

Így az idei évben is elérhető lesz többek között a 4990 forintért hálózaton belüli korlátlanságot és jelentős hálózaton kívüli keretet biztosító Go+ csomag, valamint a Red Basic szolgáltatáscsomag – amely 500 MB adatforgalmi keret mellett havi 10 ezer forintnál is alacsonyabb előfizetési díjért minden hazai normál díjas számra korlátlan hívást és SMS-küldést kínál – valamint a nagyobb adatmennyiséget nyújtó Red Plus csomag is. Mindkét Red csomag biztosítja a kiszámítható, előre tervezhető havi költségű telefonálást, SMS és MMS küldést a Vodafone országos kültéri lakossági 97,4%-os lefedettségű, 3G mobilinternet hálózatán.

A Red csomagokban hívás és SMS küldés mellett korlátlan a hangposta- és a kékszám hívás, az MMS küldés és díjmenetesen jár a felhő alapú tárhely szolgáltatás is. A készülékkel együtt vásárolt Red csomagok további nagy előnye az előfizetési díjba foglalt készülékbiztosítás.  A Vodafone kínálatában jelenleg két Red csomag szerepel.  Ezek közül a Red Basic csomag havi 500 MB-os adatforgalmi keretet tartalmaz, amit a fogyasztók a saját fogyasztói szokásaik és igényeik alapján bővíthetnek, illetve a Red Plus, amely a korlátlanság és a kényelmi szolgáltatások mellett 2 GB-os adatforgalmi keretet és hatalmas (50 GB) felhő alapú tároló kapacitást kínál az okostelefont használóknak, 13 900 Ft-os áron.

A Red ügyfelek a 2012. októberi bevezetés és 2013 októbere között, vagyis egy év alatt 650 millió percnyi hívást indítottak, vagy SMS-t küldtek kihasználva a csomag korlátlanságát. A Red előfizetéseknek köszönhetően az első évben az előfizetők átlagosan 440 ezer forintot takarítottak meg, a publikus lakossági tarifák átlagával kalkulálva, az előfizetési díjak levonásával. 

A tavaly év végi akciók kifutásával néhány a pre-paid kártyákhoz akciós áron kínált készülék ára visszatért az akció előtti szintre, ugyanakkor több tucatnyi telefon ára is csökkent január első munkanapján. Ezzel párhuzamosan, januártól csak a legalább 3000Ft-tal feltöltött pre-paid kártyákat lehet majd telefonnal együtt megvásárolni, viszont ebben az esetben a telefonok ára minimum 5000 Ft-tal a listaár alatt lesz – vagyis mindenképpen megéri majd így venni meg a készülékeket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés