Connect with us

Hirdetés

technokrata

Iriggyé tehet a Facebook

Dotkom

Iriggyé tehet a Facebook

Irigységet és elégedetlenséget válthat ki a Facebook közösségi portál használata egy hétfőn bemutatott német kutatás szerint.

A berlini Humboldt Egyetem és a darmstadti műszaki egyetem kutatásában csaknem 600 Facebook-felhasználót kérdezték meg a közösségi portál használata alatt és után tapasztalt érzelmekről. Több mint egyharmaduk túlnyomórészt negatív érzelmekről, szomorúságról, fáradtságról, kudarcérzetről, magányosságról számolt be. Jellemzően azok a felhasználók tapasztaltak negatív érzelmeket, akik inkább fogyasztották az információt, mintsem termelték, vagyis nemigen kommunikáltak barátaikkal, ismerőseikkel, hanem áttekintették a megosztott bejegyzéseket, fényképeket, egyéb tartalmakat.

facebook-teenagers

A kutatók szerint a negatív érzelmeket a Facebookon túlsúlyban lévő pozitív üzenetek kibocsátói iránt támadó irigység, és az ebből fakadó elégedetlenség váltja ki. A Facebook és más közösségi portálok minden korábbinál nagyobb mennyiségben szolgáltatnak információt a hasonló helyzetben lévő emberekről. A kép azonban torzít, mert a felhasználók elsősorban kellemes élményeket osztanak meg és sokszor túloznak, az életük negatív fejleményeit pedig nem nagyon részletezik. A saját helyzet és a látszólag sikert sikerre halmozó barátok helyzetének összevetése – a társas összehasonlítás folyamata – pedig irigységet és elégedetlenséget szül.

facebook-isolation

A közösségi oldalak használata akár “az irigység spiráljába” is lökhet, mert az irigység miatt a felhasználó még inkább asaját életének pozitív, örömteli vonásainak bemutatására koncentrálhat, ami éppen ugyanezt a hatást válthatja ki a barátainál, ismerőseinél  – vélik a német kutatók.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés