Connect with us

Hirdetés

technokrata

Biztonságosnak tekinthetők az elektronikus fizetési megoldások

Dotkom

Biztonságosnak tekinthetők az elektronikus fizetési megoldások

Ez a legfontosabb megállapítása a Magyar Nemzeti Bank negyedévente megjelenő szemléjében megjelent egyik elemzésnek.

A Divéki Éva és Listár Dániel által jegyzett, az MNB-szemlében közzétett tanulmány egy ezer ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatás adatait dolgozza fel, amely nem, életkor, településtípus és régió szerint reprezentatívnak tekinthető a 15 és 69 év közötti hazai lakosság esetében.

A kérdőívre adott válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek kevés olyan konkrét káreseményről tudtak beszámolni, amely velük történt valamelyik elektronikus fizetési megoldás használata során; ez az arány egyetlen elektronikus fizetési megoldás esetében sem haladja meg az 1 százalékot.

A Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatgyűjtéséből származó statisztikák még ennél is kedvezőbb képet mutatnak. A vizsgált időszakban (2007-2011 között) a bankkártyákkal, az internetbankkal, a telebankkal és a mobilbankkal kapcsolatos tényleges visszaélések éves aránya összességében igen alacsony szinten, 0,003 százalék körül ingadozott, vagy az elektronikus fizetési megoldások – a felmérés alapján – biztonságosnak tekinthetők.

A tanulmány szerint az emberek a legbiztonságosabb elektronikus fizetési megoldásnak a bankkártyát tartják, a megkérdezettek 64 százaléka tartja a bankkártyát nagyon biztonságos vagy inkább biztonságos fizetési megoldásnak. A bankkártya biztonságosságáról való pozitív vélekedés közvetlenül a hagyományos fizetési megoldások, a sárga csekk és a készpénz biztonságossága után következik. A biztonságérzet elsősorban az ismertséggel és a használattal van kapcsolatban, így azokat a megoldásokat tartják a megkérdezettek biztonságosabbnak, amelyeket ismernek és használnak.

A válaszadók azoknak az elektronikus fizetési módoknak biztonságosságát is alacsonyabb szintre értékelik, amelyeket nem ismernek, kevésbé használnak.

A szerzők szerint a készpénzmentes elektronikus fizetési megoldások intenzívebb használatát leginkább az ismeretek bővítésével lehet elérni, ezzel együtt pedig a használók biztonságérzete is magasabb lesz. A fizetési megoldásokkal kapcsolatos ismeretek átadását a lakosság túlnyomó többsége a saját számlavezető bankjától várja – mutat rá a jegybank elemzése. (MTI)



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés