Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megszorít a Sony

Dotkom

Megszorít a Sony

A veszteségek miatt állások gyárbezárásra kényszerül a Sony.

Nehéz éveken van túl a Sony. Nem reagált időben a technológiai változásokra, majd jöttek a természeti katasztrófák, amelyek végképp veszteségbe sodorták a céget. Az idén februárban kinevezett vezérigazgató Kazuo Hirai által meghirdetett One Sony program keretében belül a komoly átszervezéseket hajtanak végre, hogy nyereségbe fordítsa át a cég mérlegét.

Az átalakítás egyik fájdalmas lépését hajtják most végre, hiszen svédországi majd angliai gyárak után most bezárják a minokamoi gyáregységet, melyben jelenleg lencséket gyártanak DSLR fényképezők és mobiltelefonok számára. Ezzel a lépéssel 840 ember veszíti el a munkáját. A Sony emellett bejelentette, hogy a Japán üzemeikből 2013 márciusáig összesen 2000 embert küldenek majd el.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés