Connect with us

Hirdetés

technokrata

ICT cégek, mint nemzetbiztonsági kockázatok

Dotkom

ICT cégek, mint nemzetbiztonsági kockázatok

Az USA szerint a Huawei kínai eszközgyártó nemzetbiztonsági kockázat. Na és az Apple és a Google nem az más országok számára? Szerkesztői levél.

Egy ideje már megy a globális félelemkeltés a kínai telekommunikációs cégekkel kapcsolatban: már hónapokkal ezelőtt is felreppent a hír, mely szerint a ZTE, illetve a Huawei nemzetbiztonsági veszélyt jelenthetnek bizonyos országok számára. Az Egyesült Államok képviselőházának állandó bizottsága tegnap nyilvánosságra is hozta azt a jelentést, melyben a Huawei-t konkrétan veszélyesnek tekinti az Egyesült Államok biztonságára, mellyel újabb fejezetét nyitotta meg a kontinensek közötti infokommunikációs technológiai háborúnak.

Ha én Google volnék…

Mindeközben a világ számos országában százmilliók használják a Facebookot, a Google levelezőszolgáltatását, vesznek igénybe Apple szervereken átcsorgó szolgáltatásokat, nem beszélve a felhő-alapú technológiák bármelyikéről, melyek lényege nyilvánvalóan az, hogy a felhasználónak jó legyen és ő mindenhez, mindig hozzáférjen, akárhol is van. Igen ám, de ennek bizony az az ára, hogy az adataink valamennyi cég szerverein keresztül átfutnak, ergó egy T-Mobile-os iPhone-on használt GMaillel máris három óriáscégnek adtunk át szinte valamennyi adatunkat a levelezésünkről, csatolmányokról, egyéb bizalmas információinkról. Hogy ők nem kínaiak? Ja, akkor már mindjárt más!

Merthogy ugyan már, mire is használnák ezek a cégek az egyszerű, hétköznapi ember adatait! Természetesen csak is arra, hogy nekünk, felhasználóknak jobb legyen: testreszabott szolgáltatásokkal, hirdetésekkel, ajánlatokkal színesítjük a hétköznapjaidat, kutatási célokból megnézzük, hogy jellemzően merre jársz és kikkel tartod a kapcsolatot, és mindeközben jól betaggeljük a képeidet a GPS pozícióddal is, hogy ha egyszer bármikor, bármire szükségünk lenne veled kapcsolatban, akkor ezek egy kattintással gyakorlatilag elérhetők legyenek számunkra. A böngésződben mindent eltárolunk, ahol jártál az interneten, hogy aztán azt a mobiltelefonodra tudjuk átvinni és szépen lassan felépítünk egy óriási információhalmazt belőled, amit igen, akár ki is kérhetsz tőlünk DVD-n, és elküldjük neked, mint Facebook, mert ez milyen jópofa.

Nemzetbiztonsági? Akkor nemzetgazdasági kockázat

És mindeközben ki vigyáz arra, hogy a Google-ön, vagy Facebookon keresztül lekattintott magyar hirdetések százalékai legalább annyi értéket tegyenek ki, mint amennyit ezek a cégek elköltenek Magyarországon? Közben ki az, aki az Apple app vásárlásaiból külföldre folyó, vagy a mobilszolgáltatók angol, német, vagy norvég tulajdonosai felé szökő pénzei fölött őrködik és az általuk elköltött hazai pénzzel vs adókötelezettségekkel tartja egyensúlyt? Míg ez utóbbira azért az elmúlt években már láttunk példát, előbbivel kapcsolatban – ha már hangosan kockázat elemzünk – akkor legyen szabad megemlíteni azon nemzetgazdasági kockázatot, mely abból ered, hogy ma minden magyarországi hirdető, aki magyarországi médiumokban hirdet, vagy appokat elad magyar embereknek, lepasszol százalékokat a nagy Amerikának, nem is keveset.

Egy szó mint száz, nem a kínai cégek védelmére, nem is a Google, Facebook, vagy Apple ellen, de azért legyünk azzal tisztában azzal, hogy ha két világnagyhatalom már ilyen szinten feszül egymásnak, akkor igenis van felelősségünk abban, hogy milyen cégek, milyen szolgáltatásait használjuk a hétköznapokban, még akkor is, ha csak egy nagyon kis porszem vagyunk a gépezetben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés