Connect with us

Hirdetés

technokrata

Milliárdok váltak köddé a Facebooknál

Dotkom

Milliárdok váltak köddé a Facebooknál

Napok óta 20 dollár alatt kereskednek a közösségi oldal értékpapírjaival, pedig milyen szépen indult az évszázad tőzsdére vonulása.

Minden csoda három napig tart. Ez többszörösen érvényes a Facebookra, mely nem tud megállni: a zuhanásban. A 38 dolláros nyitóár és a rendkívüli érdeklődés az oldal papírjai után pillanatok alatt 45 dolláros magasságokba röpítette a céget, és aki ekkor el tudta adni a részvényeit, az vállon is veregethette magát, mivel utána már csak veszíteni lehetett rajta. A tegnapi záráskor 19.11 dollárért cserélt gazdát a részvény és félő, hogy már soha nem kerül húsz dollár fölé a Facebook részvények értéke. A közösségi portál amúgy is bajban van, ugyanis tisztán hirdetésekből igyekszik eltartani magát, az online játékokban pedig a Zynga a társa, mely hamarosan magával ránthatja a Facebookot a mélybe, ugyanis a Zynga vezetői mentik kifele a vagyonukat a szintén tőzsdén lévő vállalkozásból.

A Zynga, mely olyan játékokat adott a Facebook közösségének, mint a MafiaWars vagy a FarmVille, plágiummal lett megvádolva. A vádak szerint a Zynga egyszerűen ellopta és lemásolta a játékainak az ötletét, többek közt az Electronic Arts-tól. Nem tett jót az sem, hogy felvásárolták a Draw Something nevű alkalmazást gyártó céget is, ugyanis a játék népszerűsége amilyen gyorsan megugrott, ugyanolyan sebességgel alábbhagyott. A Zynga korábbi játékai sem hoznal már annyi bevételt, mint korábban, hiába a töretlen siker, a régi, fizetős játékosok már a múlté, az új játékosok pedig főként azokból az országokból származik, ahol nem fizetnek egy szalmabáláért 2-3 dollárt. A Zynga részvényei jelenleg 3 dollárt érnek, pedig az elmúlt egy évben adtak érte 15.91 dollárt is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés