Dotkom
Érdemes figyelni a következő Lumiákra
A Nokia mindent megpróbál, hogy hamarosan debütáló telefonjai a figyelem középpontjába kerüljenek.
Nem unatkoznak a Nokiánál. Amikor épp nem a padlón masírozó tőzsdei árfolyamot bámulják, akkor komolyan foglalkoznak a versenytársak helyzetével. Most épp a Samsungot szemelték ki, Chris Weber a Nokia jelenlegi értékesítési és marketing vezetője odaszólt a koreai riválisuknak.

Felhívta a figyelmüket, hogy érdemes lesz a szeptember 5-én érkező Lumiákkal foglalkozni. Azt, hogy ezt minek írta ki, és mire számított, azt hiszem, sosem tudhatjuk meg, de kissé vicces ez azután, hogy a sajtó munkatársainak nemrégiben szétküldték a meghívókat, így nyilván a Samsungnál is tudták, hogy mire számítsanak. Mindenesetre komoly félelem nem lehet Koreában, hiszen míg az okostelefon piacon a Nokiának 6,6% a részesedése, addig a Samsungnak közel ötször annyi, 32.6%.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2012/08/16/erdemes-figyelni-a-kovetkezo-lumiakra/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





