Connect with us
Hirdetés

technokrata

Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga

Dotkom

Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga

Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.

A kutatók és érdeklődők a folyóirat számait az Erdélyi Digitális Adattárban találják meg. A keresést és a tudományos feldolgozást keresőkódok könnyítik – mondta el az MTI-nek Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense a digitalizált anyag csütörtöki budapesti bemutatója előtt.

Az Erdélyi Digitális Adattár honlapján a Periodikák címszón belül érhetőek el a negyedévente megjelenő lap számai. A weboldalon található rövid ismertetőből kiderül, hogy a Keresztény Magvető az Erdélyi Unitárius Egyház 1861-ben indított folyóirata, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal az unitárius identitás, teológia és egyházi élet tükre volt a mögötte álló évtizedekben, és ez továbbra is elsőrendű feladata. Emellett azonban keresi a kapcsolatot a többi keresztény és szabadelvű egyházzal és teológiákkal: identitásának őrzése mellett a szellemi nyitottság helye kíván lenni. A digitalizálási munkát a Wekerle Sándor Alap támogatta.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

privát

Kütyük

Szerezd vissza a mobilod privát szféráját!

2021. július 29. csütörtök
huawei

SmartWatch

Már játszani is lehet a Huawei legújabb okosóráján

2021. július 29. csütörtök
apple watch 3 okosóra okoseszköz

Kütyük

Mennyire éri meg Apple Watch 3 okosórát venni?

2021. július 26. hétfő
honor
note

SmartPhone

Úgy néz ki a Galaxy Note szériának befellegzett

2021. július 22. csütörtök

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu