Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nevet változtatott az SPSS Hungary

Dotkom

Nevet változtatott az SPSS Hungary

Az SPSS Hungary, mely az IBM adatelemző szoftvereinek magyarországi szállítója, Clementine Consulting néven folytatja és bővíti tevékenységét 2012-ben.

Az SPSS Hungary-t 2005 óta az adatbányászati, statisztikai alkalmazások egyik vezető szállítójaként ismerhetik a hazai felhasználók. Sikerünket mi sem mutatja jobban, mint hogy mára országszerte kereskedelmi, pénzügyi, kormányzati és akadémiai intézmények támaszkodnak az SPSS technológiára.

Idén új fejezetet szeretnénk nyitni cégünk életében. Hét év után szükségesnek érezzük a megújulást, hiszen egyrészt az üzleti környezet és az igények is jelentősen megváltoztak, másrészt pedig cégünk az IBM SPSS termékterület premier szintű üzleti- és support partnereként folytatja munkáját Clementine Consulting néven, az IBM szoftvercsapatával szoros együttműködésben. Az új technológiákra fogékony vállalatok üzleti partnereként a Clementine Consulting a szoftverdisztribúció mellett a jövőben a korábbinál is aktívabb szerepet tölt majd be az innovatív technológiák bevezetésében és az ezzel kapcsolatos tanácsadásban. Az új arculat a szolgáltatások bővítését is jelenti. A továbbfejlesztett, kibővített oktatási palettán a hagyományos képzések mellett új tematikus, speciális szemináriumokat, workshopokat mutatunk be, mint például a Hitelkockázat elemzés a pénzintézetek részére vagy  Túlélés elemzés és kezelések hatásidőtartamának vizsgálata orvosi területen.

A szöveganalitikában elért szerepünket tovább erősítve, a termékpalettán a már ismert CLEMTEXT magyar nyelvű kivonatoló eszköz mellett megtalálható a hang-, szöveg- és adatbányászati eszközöket integráló CLEMVOICE rendszer is.

Idén áprilisban is megrendezésre kerül az SPSS Adatbányászati és adatelemzési konferencia immár tizenegyedik alkalommal, valamint az akadémiai szektor részére júliusban az egyhetes SPSS Nyári Iskola, idén negyedszerre. A cég régi honlapja megváltozott tartalommal továbbra is elérhető marad, de megújult arculattal, rendszeresen frissülő tartalommal, újdonságokkal, és rendezvény információkkal pedig indul az új weboldal.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés