Connect with us

Hirdetés

technokrata

Körbejárható a Stonehenge a Google segítségével

Dotkom

Körbejárható a Stonehenge a Google segítségével

A történelem szerelmesei számítógépük segítségével járhatják körbe a Stonehenge-t, megismerve, hogy milyen lehetett a megalitikus építmény négyezer évvel ezelőtt. Mindezt a Google Earth kiterjesztett alkalmazása, a Google Under-the-Earth segítségével.

Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 kilométerre északra. Kiépítése Kr. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be. A számítógépes program megalkotói felhasználták mindazokat az adatokat, leletanyagot, amelyeket a Sheffieldi, a Manchesteri, a Bristoli, a Southamptoni és Londoni Egyetem régészei gyűjtöttek össze az utóbbi években – olvasható a Past Horizons régészeti hírportálon.

A projektnek köszönhetően az érdeklődők ellátogathatnak az őstörténeti tájra. A virtuális séta keretében eljuthatnak az újkőkori faluba, s bekopogtathatnak egy prehistorikus kunyhóba, de megismerhetik azt is, hogy milyen lehetett több mint négyezer éve a Stonehenge-i “sétány” végén álló Bluehenge, avagy a Déli Kör. A kis-Stonehenge-nek is nevezett építményt, amely kör alakban felállított kőtömbökből áll, 2008 augusztusában találták meg brit régészek, akik Bluehenge-t is a Kr. e. 3000 és 2400 közötti időre helyezik. A felállított sziklák üregeiben faszénmaradványokat találtak, ezekből arra következtetnek a kutatók, hogy halotthamvasztást végezhettek a helyszínen. A kört alkotó kövek kékes színű bazaltok, ezekről kapta az építmény a mostani elnevezését. Ilyen kőzeteket Wales dél-nyugati részén bányásznak.

“A Google lehetővé teszi, hogy megosszuk világszerte az érdeklődőkkel azokat a fantasztikus élményeket, amelyekben részünk volt Stonehenge-ben az elmúlt néhány évben” – hangsúlyozta Mike Parker-Pearson, a Sheffieldi Egyetem régészprofesszora.A szakemberek kifejlesztették a Stonehege-i benyomások elnevezésű iPhone-alkalmazást is, amelynek megálmodója, Rupert Till, a Huddersfieldi Egyetem docense szerint lehetővé teszi az embereknek, hogy olyannak lássák-hallják Stonehenge-t, amilyen az évezredekkel ezelőtt volt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés