Connect with us

Hirdetés

technokrata

Elfogták a magyar filmkalózokat

Dotkom

Elfogták a magyar filmkalózokat

A pénzügyi nyomozók elfogták a magyar filmkalózok 9 tagját, akik CINEDUB néven működtek, egyben szervereiket lefoglalták.

Több helyszínes rajtaütéssel sikerült elfogniuk a kalózcsapat vezetőit és lefoglalták a hálózat tíz szervergépét is, melyek közül 3 gép több mint 70 terrabájtnyi adat tárolására volt képes. Ezek értéke több millió forint. A weboldalukról több mint 5000 filmet, 4000 mp3-at és 6500 játékot és programot lehetett letölteni pénzért cserébe. A csapatnak köszönhette a moziipar azt, hogy a külföldről beszerzett illegális mozis felvételt vagy kópiát a hazai moziban rögzített digitális hanggal DUB-olták (innen a név), azaz összeszinkronizálták, így jelentős bevételtől esett el ez a szolgáltatói iparág (plusz a forgalmazói bevételekről is). Ha nem tudták megszerezni a filmet külföldről, akkor nem ritkán itthon filmezték le a vászonról.

Többek közt emiatt lépett életbe az amerikai filmgyártók részéről az szankció, hogy itthon több hetes késéssel mutatják be a hollywoodi filmeket. A két legnagyobb hazai filmforgalmazónak körülbelül 180 millió forintnyi kárt okoztak, a Budapest Filmnek 52 milliót, az Intercomnak pedig 130 milliót. Emellett további 29 cégnek okoztak 2-50 millió forint közötti vagyoni kárt és 612 forgalmazót fosztottak meg 2 millió forint alatti bevételektől. A NAV szerint csak a filmekkel összesen 640 millió forintnyi kárt okoztak a filmforgalmazóknak, de a felhasználóktól mindössze 10-15 millió forintnyi bevételt szereztek. A bankszámláik további vizsgálata szerint az elkövetők más ügyletekből is hasznot húzhattak, ugyanis 2006 óta a számláikra közel 100 millió forint érkezett. A csapat két irányítója pedig előzetesben van, a többiek szabad lábon védekezhetnek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés