Connect with us

Hirdetés

technokrata

140 millió forint büntetés 30 mp3-ért

Dotkom

140 millió forint büntetés 30 mp3-ért

Ítélet született a bostoni egyetemista, Joel Tenenbaum ügyében, mely évek óta húzódott a sok fellebbezés miatt. Az ítélet szerint az illegálisan letöltött 30 zeneszámért összesen 675.000 dollárt, azaz közel 140 millió forintnyi büntetést köteles megfizetni. Vagyis egy dal 22.500 dollárjába került.

Még 2007-ben indult a per Tenenbaum ellen, melyet az amerikai zenekiadók szövetsége (RIAA) indított meg ellene. 30 esetben tudták bizonyítani, hogy 1999-től az akkor még egyetemista Joel több fájlcserélőn is jelen volt és osztott meg fájlokat. Az első ítéletet még 2009 nyarán meghozta a bíróság, melyben pontosan ugyanez az összeg szerepelt, de ezt Tenenbaumék megfellebbezték. A második ítéltet hozatalra a kártérítés végösszege a tizede volt az eredetinek, azaz 67.500 dollár volt (dalonként 2.250 dollár), amit szintén abszurdnak nevezett az alperes. Az összeget kevésnek érezte a RIAA, ezért újratárgyalást kért és a bíróság most helybenhagyta az első ítéletet. Egy hasonló esetben hoztak ítéletet még júliusban: egy minnesotai nő 24 zeneszámot osztott meg az interneten és 1.5 millió dollárra büntették, amit most nyáron 54.000 dollárra enyhítették.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés