Dotkom
Nehéz időben is növelte bevételeit a Google
A kiadások visszafogásával a vártnál nagyobb nyereséget sikerült elérnie az internetes hirdetési piac meghatározó cégének az előző negyedévben.
A Google annak ellenére növelte bevételeit, hogy az internetes hirdetési piac növekedése lelassult az előző negyedévben. A cég legfőbb gazdasági mutatóinak növekedését többek közt a kiadásainak visszafogásával érte el. Kevesebb új munkatársat vett fel, mint korábban, megszüntette néhány veszteséges vállalkozását, a felvételi részlegétől elbocsátott 100 dolgozót és az év végén készpénz helyett telefonokkal jutalmazta az alkalmazottait.
“Az üzletmenetünk egészséges, különösen, hogyha figyelembe vesszük a nehéz gazdasági környezetet.”- mondta Eric Schmidt a cég vezérigazgatója egy gazdasági elemzőknek tartott konferencián. A befektetők támogatják a Google üzletpolitikájának változását. “Jobban csinálják bárki másnál. Úgy irányítják a növekedésüket, hogy közben a költségekre is figyelnek. Pont ez az, amit látni szeretnénk.” – nyilatkozta az RBC tőkepiaci elemzője a Bloombergnek, aki szerint a cég részvényeinek árfolyama, a vetélytársainál kedvezőbben alakul majd.
A cég adózás utáni nyeresége 382 millió dollár volt az előző év utolsó három hónapjában, ami 1.21 dolláros nyereséget jelentett részvényenként. Bár a cég profitja az előző negyedévben jóval alacsonyabb volt az azt megelőzőnél, ezt az egymilliárd dollárt meghaladó befektetései okozták a Time Warner-be és a Clearwire Corporation-be. A Google bevételei majdnem húsz százalékkal nőttek, és meghaladták az öt milliárd dollárt az utolsó negyedévben.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/nehez-idoben-is-novelte-beveteleit-a-google/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





