Dotkom
Munkatársakat keres a Google
Több mint háromszáz állást hirdetett meg a Google, miután néhány napja kétszáz dolgozójukat bocsátották el az értékesítés és a marketing részlegektől.
Háromszázhatvan állást hirdetett meg a Google a honlapján, többek közt szoftverfejlesztőket, marketingeseket, értékesítőket keresnek, és a cég központjában található étterem vezetésére is várnak jelentkezőket. Az amerikai cég hirdetései különösen annak a fényében meglepőek, hogy néhány napja 200 állás megszüntetését jelentették be a marketing és az értékesítés részlegeken.
“Húszezer ember dolgozik ennél a vállaltnál különböző területeken, attól még, hogy úgy döntöttünk, hogy elbocsátunk néhány embert, mert a túl sokan végezték ugyanazt a feladatot bizonyos részlegeknél, még szükségünk volt új emberekre is.” – nyilatkozta a Google szóvivője Matt Furman a Reuters-nek. Furman elmondta, hogy az új munkatársak körülbelül a felét Amerikában, a másik részüket pedig többek közt Ausztráliában és Írországban fogják alkalmazni.
A Google az elmúlt három év során több mint tízezer új munkatársat vett fel, de néhány hónapja költségcsökkentésbe kezdtek és kevés új állást hirdettek meg. Annak ellenére, hogy világgazdasági válság hatására csökkent a Google fő bevételi forrásának számító online hirdetések piaca, elemzők szerint a cég bevételeinek növekedése várhatóan idén is nagyobb lesz az üzemeltetési költségeinek növekedésénél, még akkor is, ha emelik a dolgozóik számát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/munkatarsakat-keres-a-google/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





