Dotkom
Mobil vagy inkább vezetékes net?
Mi alapján döntenek az európai fogyasztók?
Egy most napvilágot látott jelentés rávilágít arra, hogy az európai felhasználókat mostanság szinte már egyáltalán nem érdekli, hogy a szélessávú internetes szolgáltatás egy fixen kiépített vezetéken keresztül, vagy a mobil hálózaton keresztül érkezik meg a számítógépükre. A Pyramid Research piackutató cég tanulmánya szerint az európaiak ma már leginkább az alapján döntik el, hogy vezetékes, hogy mobil netet válasszanak, hogy melyiket milyen áron kínálják számukra, ezt a hozzáállást pedig a szolgáltatóknak is észre kell venniük a sikeres működés érdekében.
A jelentés készítői felhívják a figyelmet arra, hogy a mobil technológiák az elmúlt években olyan jelentős fejlődésen mentek keresztül, hogy az előfizetők egyre nagyobb számban szavaznak bizalmat neki. Az UMTS/HSPA lefedettség folyamatosan javul, így ma már nem csak nagyvárosokban, hanem egyéb vidéki helyszíneken is elérhető a gyors mobil net, ezenkívül pedig fontos szempont, hogy ezen szolgáltatások ára az elmúlt időkben jelentős csökkenésen ment keresztül.
Ugyancsak fontos, hogy míg a 3G eleinte csak 0,3 Mbit/s-os sebességre volt képes, addig a mostanság leginkább használatos 3,5G már 7,2-14,4 Mbit/s-os letöltési sávszélességre képes, legalábbis elméletileg mindenképpen. A letöltés mellett a feltöltés is egyre korrektebb, ugyanis a HSUPA technológia 1-2 Mbit/s-os feltöltési tempót biztosít a felhasználók számára. A megnövelt sávszélességnek köszönhetően immár akár annak sincs akadálya, hogy egyetlen mobil net kapcsolatot több számítógép, vagy mobiltelefon között osszunk meg otthonainkban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/mobil-vagy-inkabb-vezetekes-net/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






