Dotkom
Microsoft Dynamics – hazai vonatkozással
Az LLP Hungary a világ vezető Microsoft Dynamics beszállítói között.
Az LLP Hungary tagsági megállapodást kötött a dániai székhelyű Partner Powerrel, amely a világ vezető Microsoft Dynamics beszállítóit tömörítő szervezet. Az LLP Magyarországon az egyetlen tagja a közösségnek.
A Partner Power 2002-óta a világ vezető Microsoft Dynamics AX, NAV és CRM beszállítóit tömörítő szervezet. Tagjai 160 irodában, több mint 50 országban működnek együtt azzal a céllal, hogy egységes és magas színvonalú Microsoft Dynamics megoldásokat szolgáltassanak a több országot érintő bevezetéseknél. Ilyen esetekben az ügyfél leányvállalatai a Partner Powerrel kötnek szerződést, és a projekt lebonyolítása is a szövetségen keresztül zajlik. Ez az eljárás kiküszöböli a különböző országok kulturális, politikai és egyéb szabályozási különbségeiből adódó bevezetési nehézségeket és egységes projekt lebonyolítást tesz lehetővé.
A Partner Power portfóliójában a Microsoft Dynamics megoldások mellet 75 olyan iparági kiegészítő (add-on) áll rendelkezésre, melyek hatékony megoldásnak bizonyultak a nemzetközi vállalatok üzletvezetésében.
“A Partner Power tagság azért is nagy megtiszteltetés számunkra, mert egy objektív szervezet által igazoltuk azt, hogy a Microsoft Dynamics termékcsaládhoz kapcsolt tanácsadási és projekt menedzsment szolgáltatásaink magas színvonalat képviselnek a nemzetközi piacon is” – mondta Ambrus Zsolt, az LLP Hungary ügyvezető igazgatója. “Cégünk számos, országokon átívelő Microsoft Dynamics NAV és AX projektet vitt végig eddig is. Biztos vagyok benne, hogy a tagság új lehetőségeket fog megnyitni az LLP Hungary számára, azaz növelhetjük nagyvállalati ügyfeleink számát és erősíthetjük nemzetközi jelenlétünket”.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/microsoft-dynamics-hazai-vonatkozassal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





