Connect with us
Hirdetés

technokrata

Korszerűsítik a rágalmazásról szóló törvényeket Angliában

Dotkom

Korszerűsítik a rágalmazásról szóló törvényeket Angliában

Az ezernyolcszázas években született törvény alapján nem lehet megfelelő módon elbírálni az interneten publikált írásokkal kapcsolatos ügyeket.

Az igazságügyi minisztérium megváltoztatná a rágalmazásról szóló törvényeket Angliában, mert az elavult jogszabályok alapján nem lehet megfelelő módon elbírálni az interneten publikált írásokkal kapcsolatos ügyeket.

A törvény szerint például egy becsületsértési pert legkésőbb egy évvel azután kell elindítani, hogy a rágalmazó írás megjelent, az interneten azonban egy írás a közzétételét követően sok évig is elérhető maradhat, ezért ezt a határidőt valószínűleg meg fogja változtatni a minisztérium. Szintén megnehezíti a bíráskodást, hogy törvény szerint, minden alkalommal be lehet adni egy keresetet, ha a felperes szerint rágalmazó írásokat tettek közzé. Mivel egyes értelmezések szerint minden oldalletöltés során újra és újra publikálnak valamilyen tartalmat, a törvénynek ez a rendelkezése értelmezhetetlenné vált.

A minisztérium az újságírók a bíróságok és a kereskedelmi szervezetek véleményét is meghallgatja a szabályzás átalakításáról. Döntés december után születhet az ügyben, írja a Reuters.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/korszerusitik-a-ragalmazasrol-szolo-torvenyeket-angliaban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés