Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kevesebbet hirdetnek az amerikai cégek

Dotkom

Kevesebbet hirdetnek az amerikai cégek

Hét év után először csökkentik a reklámra fordított összeget az amerikai cégek. A hirdetések számának csökkenése az eddig dinamikusan fejlődő internetes reklámpiacot is érinti.

Több mint öt százalékkal költöttek kevesebbet hirdetésekre az amerikai vállalatok a tavalyi év során a gazdasági válság miatt. A hirdetések száma az év második felében kezdett csökkeni. Utoljára 2001-ben a szeptember 11-i terrortámadás nyomán fogták vissza jelentős mértékben, közel tíz százalékkal a reklám kiadásaikat az amerikai vállalatok – értesült a Bloomberg.

A költségcsökkentés legnagyobb vesztese a nyomtatott sajtó, hiszen a szektorban tíz százalékkal hirdettek kevesebbet, mint az előző évben, de az internetes hirdetések számának növekedése is lassult. Míg 2007-ben 16 százalékkal fordítottak többet a cégek online reklámokra, mint az azt megelőző évben, tavaly csak négy százalékkal növekedett a netes hirdetések száma. A televízios reklámok száma nem csökkent számottevően tavaly, ennek azonban az az oka, hogy az olimpiai közvetítések és az amerikai elnökválasztás is növelte a reklámok számát.

Az Egyesült Államokban hagyományosan az autóipar fordít a legtöbbet reklámra, ezeket a kiadásait viszont már évek óta csökkenti. Az autóeladások száma tavaly decemberben 36 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év decemberében.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/kevesebbet-hirdetnek-az-amerikai-cegek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés