Connect with us
Hirdetés

technokrata

Inkább online beszél az elemzőkhöz a Google

Dotkom

Inkább online beszél az elemzőkhöz a Google

A hagyományosan személyesen megtartott találkozót, amin elemzők és befektetők szoktak részt venni, a keresőóriás úgy döntött, inkább a weben fogja közvetíteni.

A Google szerdán jelentette be, hogy most ősszel és télen az internet segítségével kíván a befektetőivel és az elemzőkkel találkozni. Az első, a keresésekre fókuszáló webközvetítést szeptember 9-én tartja a cég. “Úgy éreztük, így dinamikusabb lehet a hagyományos elemző nap, a részvényeseknek nem kell nagy távolságokat megtenniük” – mondta el Jane Penner szóvivő. Az eseményen lehetőség lesz kérdések benyújtására, amit a többieknek meg kell majd szavazniuk.

Egy elemző szerint az esemény célja, hogy az elemzésekre adott reakciókat megvizsgálja, mielőtt a negyedéves pénzügyi jelentését nyilvánosságra hozná. Más elemzők szerint a szeptemberi esemény a videós és képes hirdetésekről fog szólni, amivel a felső kategóriás hirdetőket célozná meg a cég, a YouTube nyereségessé tételéről, a Chrome böngészőről és operációs rendszerről, valamint az Androidról, írta meg a Reuters.

“Júniusban 3 százalék volt a növekedés. Mi indítja majd újra be? Őt éve, hogy bevezették a tőzsdére a céget, mikor lesz megint 20-30 százalékos a növekedés” – kérdezte Colin Gillis elemző a Brigatine Advisors-tól.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/inkabb-online-beszel-az-elemzokhoz-a-google/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés