Dotkom
Figyelmeztetés: a kormány nem ajánlja a Microsoft böngészőjét
Az Internet Explorerben egy igen komoly biztonsági rés tátong.
A német kormány arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy saját biztonságuk érdekében ne használják a Microsoft jól ismert böngészőjét, és inkább keressenek valamilyen alternatív megoldást. A hivatalos figyelmeztetést az ország Információ Biztonsági Szövetségi Irodája adta ki, melyből többek közt kiderül, hogy a Google ellen a közelmúltban indított támadásokban fontos szerepet játszott az Internet Explorer sebezhetősége. A kormányzati szerv szerint jelenleg egyáltalán nem biztonságos a 6-os, 7-es, illetve 8-as verziójú Explorer használata.
A Microsoft szerint korántsem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek tűnik, a felhasználók pedig nyugodtan használhatják tovább megszokott IE böngészőjüket, és mindössze annyit kell csak tenniük, hogy megemelik a szoftver biztonsági szintjét. A hivatal által említett támadások nem átlagos felhasználók, vagy fogyasztók ellen irányultak – nyilatkozta a vállalat német részlegének szóvivője, aki elmondta, hogy a Microsoft szerint az átlag felhasználókat semmilyen veszély sem fenyegeti.
Független biztonsági szakértők szerint azonban igenis valós problémát jelent a sebezhetőség, főleg amiatt, mert nemrégiben az internetre is felkerült, hogy azt pontosan hogyan lehet kihasználni támadásokra. A browser biztonsági szintjének közepesről magasra történő állítása ugyan segíthet, ez azonban csökkenti a szoftver funkcionalitását és blokkolja egyes site-ok működését.
A Microsoft általában havonta egyszer szokott komolyabb frissítéseket kiadni, még pedig az úgynevezett “patch kedd”-en. Ilyen nap legközelebb február 9-én lesz, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a felhasználók egészen addig védtelenek maradnak-e, vagy pedig a Microsoft már hamarabb orvosolni tudja a problémát.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/figyelmeztetes-a-kormany-nem-ajanlja-a-microsoft-bongeszojet/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





