Dotkom
Felmentették a Google-t
Az angol legfelsőbb bíróság szerint nem felelős a Google azokért a rágalmazó cikkekért, blog és fórumbejegyzésekért, melyekre a keresőoldalán található linkek mutatnak.
A távoktatással foglalkozó, londoni székhelyű Metropolitan International Schools (MIS) korábban beperelte a Google-t, mivel az amerikai cég a keresőoldalán olyan linkeket is közzétett, melyek, legalábbis a MIS szerint az oktatási szervezet tanfolyamait és az oktatóit rágalmazták. A brit legfelsőbb bíróság most felmentette a Google-t a rágalmazás vádja alól, mivel úgy látta, hogy az amerikai cég az angol jog szerint nem tekinthető kiadónak.
“A Google a keresőoldalán található linkeket emberi közbeavatkozás nélkül válogatja ki és adja közre. Amikor a felhasználó beír egy keresőszót, a honlapon az általa beírt szóhoz kisebb vagy nagyobb mértékben kapcsolatos szövegrészletek jelennek meg. Rá van bízva, hogy melyiket válassza közülük, és úgy is dönthet, hogy egyiket sem olvassa tovább. A Google csupán megkönnyíti a különböző tartalmak megtalálását a neten, nem publikálja azokat.” – olvasható David Eady ítéletének az indoklásában.
“Rendkívül elégedettek vagyunk az ítélettel, most már egy angol bíróság is megerősítette azt az alapelvet, hogy a keresőoldalakat nem terheli jogi felelősség a harmadik fél által közzétett tartalmakért. David Eady egyértelművé tette, hogyha valaki úgy érzi, hogy megrágalmazták egy interneten megjelent írásban, akkor az írás szerzőjét kell beperelnie, nem pedig a keresőoldalt, ami megmutatta az írást.”- mondta el Gabriel Stricker a Google szóvivője.
A most lezárult per volt az első, melyet rágalmazásért indítottak egy keresőoldal ellen Angliában, ezért David Eady ítéletének meghatározó szerepe lehet, a jövőben induló hasonló perek bíráinak döntésében.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/felmentettek-a-google-t/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





