Dotkom
E-mailes panasz miatt kerülhet börtönbe
Becsületsértéssel vádoltak meg csütörtökön egy kétgyermekes indonéz édesanyát, aki barátainak panaszkodott e-mailben a helyi kórházban kapott kezelésről. Az asszonyra akár hatéves börtönbüntetés is várhat.
A 32 éves Prita Mulyasarit a Dzsakarta közelében fekvő Tangerang kerületben polgári perben már elítélték, miután e-mailjei körbejártak az internetes levelezőlistákon és a Facebook közösségi portálon. A banki alkalmazottnak bűnössége esetén 100 ezer dolláros pénzbüntetést is kell fizetnie az Omni Nemzetközi Kórház ellen elkövetett becsületsértés miatt, ez az ügy országos figyelmet kapott.
Mulyasarit május 13-án tartóztatták le és a polgári törvények alapján már megbüntették 30 ezer dollárra. Három hetet töltött előzetes letartóztatásban, majd szerdán a feldühödött nép nyomására szabadon engedték. Most majd büntetőbíróság előtt kell felenie az ellene felhozott, sokkal keményebb vádakért. Több, mint százezren csatlakoztak az asszony szabadon bocsátását követelő Facebookos közösséghez, míg Susilo Bambang Yudhoyono elnök választási kampányának közepén arra kérte a bíróságot, legyen engedékeny.
A bíróság előtti rövid megjelenése alatt Mulyasari nem kívánt nyilatkozni. Az eseményt élőben közvetítették az egész országban. “A vádlott szándékosan terjesztett egy becsületsértést okozó dokumentumot az interneten” – mondta el Rahmawati Utami ügyész a bíróságnak, amelynek tárgyalóterme tele volt Mulyasari támogatóival. Az asszony ellen azután emeltek vádat, miután barátainak olyan e-maileket küldött, amelykben az Omni Nemzetközi Kórházban dengue-láz ellen kapott kezelésre panaszkodott. Az e-mailek körbejártak a levelezőlistákon, ennek hatására a kórház panaszt emelt a rendőrségen.
A “Támogassuk Prita Mulyasarit” Facebookos oldal tagjai elítélték a kórház az ügyben vállalt szerepét és azt, hogy Indonéziában a becsületsértés bűncselekménynek minősül. “Hol van itt a demokrácia? Hol van a szólásszabadság?” – írta a támogató csoport egyik tagja. Mások szerint a kórháznak egyszerűen gyakorolnia kellene a jogát, hogy válaszolhat a panaszokra és ejtenie kellene az ügyet.
Annak jeléül, hogy a kormány aggódik az ügy által kiváltott esetleges népharag miatt, az ügyészi hivatal szóvivője, Jasman Panjaitan csütörtök délután kijelentette, az ügyön dolgozó ügyészek dolgában vizsgálat indult. “Megvizsgáljuk a függetlenségükkel és egy esetleges érdekellentéttel kapcsolatos dolgokat” – mondta el a szóvivő az újságíróknak. “Ha bebizonyosodik, hogy megszegték az előírásokat, keményen szankcionálni fogjuk őket.”
A július 8-i választásokon Yudhoyono ellen induló Jusuf Kalla elnökhelyettes “igazságtalannak” nevezte a Mulyasari ellen felhozott vádakat. A választásokon szintén induló Megawati Sukarnoputi korábbi elnök szerdán meglátogatta Mulyasarit a börtönben, hogy szolidaritását fejezze ki az asszony iránt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/e-mailes-panasz-miatt-kerulhet-bortonbe/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





