Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az Ubisoft kevesebb embert vesz fel idén

Dotkom

Az Ubisoft kevesebb embert vesz fel idén

Európa legnagyobb videojáték kiadója a tavalyi 1300 új alkalmazott után kevesebbet tervez idén felvenni, mondta el a cég vezérigazgatója, Yves Guillemot.

Továbbra is tervezünk embereket felvenni, de nem ilyen mértékben, mondta el Guillemot, aki a testvéreivel alapította a céget 1986-ban. Jelenleg egy párizsi külvárosban, Motreuil-sous-Bois-ban van a cég központja, és több mint 5750 embert alkalmaznak.

Az Ubisoft továbbra is embereket keres, annak ellenére, hogy az Electronic Arts, vagy a THQ állásokat szüntet meg, és stúdiókat zár be. A cég olyan játékokat adott ki, mint az Assasin’s Creed, vagy a Rayman Raving Rabbids, és a tervei szerint az elkövetkezendő években 20 százalékkal fognak növekedni eladásai.

Erre a negyedévre 44 százalékos visszaesést jósolnak, de az év egészére nézve 4 százalékos növekedést várnak, ami 1,1 milliárd euróra emelné a cég bevételeit. Az elmúlt két évben összesen 55 százalékkal növekedtek az eladások. A legutóbbi pénzügyi évben 14 százalékos volt a növekedés, 1,06 milliárd eurós bevétel mellett, írta meg a Bloomberg.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/az-ubisoft-kevesebb-embert-vesz-fel-iden/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés