Connect with us
Hirdetés

technokrata

Az angol háztartásbeli nők neteznek a legtöbbet

Dotkom

Az angol háztartásbeli nők neteznek a legtöbbet

Átlagban a kínaiak töltik a szabadidejük legnagyobb részét az interneten, ennél csak az angliai háztartásbeli nők neteznek többet, ők átlagban 47 százalékot töltenek online a szabadidejükből – derült ki egy 27 ezer felhasználót felölelő, 16 országban végzett netezési szokásokat feltérképező kutatásból.

A felmérés során pontosan 27,522 18 és 55 év közötti embert kérdeztek meg internetezési szokásaikat illetően, de a kérdések közt többek közt az is szerepelt, hogy a hagyományos vagy az online médiában hisznek-e jobban.

A németek szeretnek a leginkább a neten ismerkedni. Az ismerkedők háromnegyede először a világhálón ismerkedik mielőtt valakivel személyesen is találkozna. A 16 vizsgált ország közül Angliában a legkevésbé bizakodóak ebből a szempontból. A kínaiak töltik a szabadidejük legnagyobb részét netezéssel, ez hozzávetőlegesen 44 százalék. Ez háromszor annyi, mint amennyit a dánok töltenek el internetezéssel.

Angliában a diákok a szabadidejük 39 százalékát töltik el a kibertérben, többet, mint a munkanélküliek, akik csak 32 százalékot, de még a tanulók se közelítik meg a háztartásbelieket, akik a majdnem az idejük felét töltik el a számítógép előtt.

Ami a barátkozást illeti, a megvizsgált országok átlagában az embereknek 17 online barátjuk van. A kérdésre, hogy az online barátokkal a való életben is találkoznak-e a német netezők 76 százaléka igent mondott. A 16 ország átlaga ebben a kérdésben 60 százalék. Ez a listán Kína került a sereghajtó pozícióba 40 százalékkal.

Ami a médiát illeti, Anglia a legbizalmatlanabb a nyomtatott médiával szemben. Ezt mindössze 23 százalék tartja megbízhatónak, körülbelül annyi, amennyi a Wikipédiát. Finnek 69 százaléka viszont megbízhatónak tartja az újságokat, így a médialista élére ők kerültek.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/az-angol-haztartasbeli-nok-neteznek-a-legtobbet/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés