Connect with us
Hirdetés

technokrata

Államilag nyomulnak a YouTube-on

Dotkom

Államilag nyomulnak a YouTube-on

Az egyéni felhasználók mellett a kormányzati szervek és egyéb prominens személyiségek is egyre komolyabb fantáziát látnak a népszerű videómegosztó portálban.

Az iraki kormányzat minden valószínűség szerint megirigyelte a Vatikán, vagy az angol királyi család példáját, és ezen felbuzdulva elindította saját YouTube csatornáját.

Nouri al-Maliki, az ország miniszterelnöke elmondta, hogy az új megjelenési felülettel az iraki állampolgárokat és a külföldön élőket egyaránt meg szeretnék célozni. Az ország vezetője hangsúlyozta: a YouTube remek lehetőséget biztosít Irak számára a tekintetben, hogy a széles közönség által megismertesse, hogy az ország a háború óta milyen jelentős fejlődésen ment keresztül, mennyivel javult a közbiztonság, és milyen pozitív irányba változott a gazdasági helyzet.

#img1#

Al-Maliki szerint az új állami YouTube csatorna remek eszköz arra, hogy összekösse az embereket, arról azonban nem beszélt, hogy az elsőként feltöltött videó kapcsán miért ignorálták a YouTube egyik legfontosabb szolgáltatását, vagyis azt, hogy a felhasználók kommenteket fűzhetnek az egyes anyagokhoz. Zárójelben megjegyzendő továbbá, hogy az angol és arab felirattal ellátott új videós szolgáltatás vélhetően igen kevés iraki állampolgárhoz fog eljutni, lévén, hogy az országban csak minden századik ember rendelkezik internetezési lehetőséggel, ráadásul Irakban egyelőre még a szélessávú hozzáférés is igen ritka.

A YouTube-on egyébként többek közt az Egyesült Államok, Franciaország és Dél-Koreai kormányzata is képviselteti magát. Az új iraki csatorna a következő címen érhető el: www.youtube.com/iraqigov.

Tovább
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek


[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/allamilag-nyomulnak-a-youtube-on/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés