Dotkom
A Microsoft még mindig nyitott a Yahoo partnerségre
A világ legnagyobb szoftvergyártójának vezérigazgatója elmondta, hogy még mindig látnak lehetőséget a Yahoo-val való megegyezésére.
“Továbbra is nyitottak vagyunk a partnerségre”, nyilatkozta Steve Ballmer Cannes-ban. A kérdésre, hogy elképzelhető-e a következő egy évben egy üzlet megkötése, nem adott konkrét választ. A Microsoft tavaly 47,5 milliárd dollárt ajánlott a második legnagyobb keresőcégért, de a Yahoo akkori vezetése ezt visszautasította, amit a befektetők nem fogadtak örömmel. Az elmúlt hónapokban több pletyka is terjengett egy lehetséges partnerségről a két cég között, de semmilyen megállapodás nem született. Eközben megjelent a cég új keresője, amely sikerrel növelte a Microsoft részesedését a keresési piacon.
Ballmer a világgazdaság kilátásairól is beszélt, és szerinte a világ nincs recesszióban. Egy alacsonyabb szinten rendezkedik be a gazdaság, és onnan kell továbbnőnie, és 1-2 éven belül elérheti korábbi teljesítményét, mondta el a vezérigazgató. A kérdésre, hogy aggódik-e az EU-ban zajló tárgyalás miatt, melyet az Explorer Windowsba építése miatt indítottak, annyit mondott, hogy betartják az EU jogi követeléseit, írta meg a Reuters.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/a-microsoft-meg-mindig-nyitott-a-yahoo-partnersegre/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





