Dotkom
35 éves mélyponton a Kodak részvények
Az 1881-es alapítási óta a Kodak cég most hihetetlen nagy visszaeséssel számol, ugyanis a részvényeik árfolyama 1974 óta nem volt olyan alacsony mint most. 4500 munkahelyet fognak megszüntetni, ami még az igazgatósági pozíciókat is érinteni fogja.
A Kodak részvények a tőzsdén 2,08 dollárra estek vissza 4,99 dollárról, ez a legalacsonyabb részvényára a vállalatnak 1974 óta. A zuhanás azután következett be, miután a cég bejelentette, hogy a negyedik negyedéves veszteségek miatt leépítések, és átszervezések várnak a Kodakra.
A cég 2009-es kiadásai 250 és 300 millió dollárra tehetők, a megtakarítás a nehéz helyzet miatt pedig hozzávetőlegesen 350 millió dollárt tesz majd ki. A vállalat 4500 munkahelyet fog megszüntetni, ami akár az igazgatói pozíciókat is érintheti. Az előző évben az eladások 8,6 százalékkal estek vissza. A Kodak 2007 decemberében fejezte be a négy éves átszervezését, melynek keretében 28 ezer munkahelyet szüntettek meg, és négy év alatt a hagyományos filmről folyamatosan a digitális technológiára váltottak – adta hírül a Bloomberg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2011/04/01/35-eves-melyponton-a-kodak-reszvenyek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





