Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az árfolyam alakulása is nyomon követhető az iptv-n

Dotkom

Az árfolyam alakulása is nyomon követhető az iptv-n

Új iptv-alkalmazásokat vezet be T-Home, és ezzel egy időben a tévé számos interaktív szolgáltatását megújítja. Újdonság többek között a tévé képernyőjén megjeleníthető, automatikusan frissülő Árfolyam, a napi, heti, havi előrejelzéseket mutató Horoszkóp, valamint a Netpincér-alkalmazás.

A hagyományos televíziózást gyökeresen átalakító iptv-szolgáltatást hazánkban elsőként a T-Home (illetve jogelődje, a T-Online Magyarország) indította el 2006 novemberében, és kereskedelmi forgalomban is egy ideig kizárólag ez a márka nyújtott ilyen szolgáltatást. A bevezetést követően, a T-Home piacra lépésével az előfizetők száma lendületesen emelkedett és ma már meghaladja a 125 ezer főt.
 

Az új Árfolyam-alkalmazás segítségével az ügyfelek egyszerűen tájékozódhatnak az aktuális árfolyamokról. A Magyar Telekom tájékoztatása szerint az automatikusan frissülő adatok a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamait mutatják. Ugyanitt az előző naphoz képest történt változás mértéke is megtalálható, ezáltal nyomon lehet követni az árfolyammozgásokat. A menürendszerbe külön pontként bekerül a Téka top 10 funkció, amelynek segítségével az ügyfelek közvetlenül a Videotéka Heti TOP10 menüpontjába jutnak, ahol az adott hét legnézettebb tartalmai közül válogathatnak.

További újdonság a tévé képernyőjén megjeleníthető Horoszkóp-szolgáltatás – amely csillagjegyenkénti “bontásban” tartalmazza a napi, heti és havi előrejelzéseket -, valamint a Netpincér-alkalmazás. A népszerű Sportkvízek interaktív alkalmazás ezen túl Kvízek szolgáltatásként lesz elérhető, a Webrádió pedig gyorsabbá, áttekinthetőbbé és személyre szabhatóvá válik. Utóbbi segítségével széles kínálatból kiválasztva hallgathatjuk a népszerű rádióadókat, sőt bejelölhetjük kedvenceinket, hogy azokat indulás után közvetlenül elérhessük. Természetesen mindezen újdonságokon felül az iptv-szolgáltatás korábban már megszokott funkciói – a megállítható, visszatekerhető élő adás, a több mint 500 mozifilmet akár már tévépremier előtt kínáló Videotéka (VoD), az elektronikus műsorújság, a programozható műsorrögzítési lehetőség, a gyerekzár, Képek és zene alkalmazás – is elérhetők maradnak.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés