Dotkom
Tíz éve tőzsdén az econet.hu
Tíz éve jelent meg a parketten az econet.hu részvénye, amely akkor – igaz, a világméretű netes lufi kipukkadása után 9 hónappal – a magyar tőzsde első internetes papírjának számított.
Maga a bevezetés is formabontó volt, az 1997-ben néhány magánszemély – köztük Szenes Gábor és Bencsik Attila – által 3 millió forinttal alapított alkalmazásszolgáltató cég egy, már 1999 óta a parketten szereplő alvócég, a Virginia Kárpótlásijegy-hasznosító üres vázába “költözött be”. Az econet az elmúlt évtizedben sok területet kipróbált a filmtől a médiáig, a Postával közösen fejlesztendő elektronikus számlázó rendszertől a Sziget fesztiválig és a NeoFM rádióig. A tőzsdei cégek közül itt történt a legtöbb alaptőke-emelés, több milliárd forintnyi tőke érkezett a cégbe, még ha nem is mindig készpénzben… Közben a tulajdonosi kör is kicserélődött, az alapítók helyére jól ismert tőkepiaci szereplők, Nobilis Kristóf és Balázs Csaba érkeztek. Egy jellemzője azonban állandó maradt: a kis papírok közül ez az egyik legvolatilisabb, ugyanakkor likvid részvény, így változatlanul kedvelik a magyar spekulánsok.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/12/14/tiz-eve-tozsden-az-econet-hu/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





