E-történelem: Így fejlődött az 1920-as évek óta a sportközvetítés
Kicsit nagy az ugrás a rossz minőségű rádiós közvetítésekhez képest
Az egész világon vannak még viták arra vonatkozóan, hogy ki is közvetített először egy sporteseményt, egy dologban azonban biztosak lehetünk: a sportközvetítés műfaja az 1890-es években született meg, amikor a játékokról szóló beszámolókat még távírók segítségével közölték. Az első sportközvetítések között pedig egy kanadai hokimeccs is helyet kapott, amit a Montreal és a Winnipeg csapatai között rendeztek. Ma, amikor Budapest a jégkorong egyik legrangosabb eseményének ad otthont, a SES Astra műholdas szolgáltató 10+1 pontban összegyűjtötte a sportközvetítés fejlődésének legfontosabb állomásait.
10+1 tény a sportközvetítések világából
Magyarországon az első élő rádiós sportközvetítés egy evezős versenyről készült.
Az első televízióban közvetített sportesemény 1931 szeptemberében egy japán iskolai baseball meccs volt.
A színes tévés sportközvetítések kora 1955 augusztusában jött el, amikor elsőként egy Davis-kupa teniszmeccset közvetítettek színesben az USA és Ausztrália csapatai között.
Az első hivatalos sportközvetítés a Magyar Televízióban a Húsvéti Torna futballmeccseiről szólt.
Bemutatták a FoxBox-ot, a friss meccsinformációkat élőben sugárzó kis téglalapot a képernyő sarkában. Az évek során a technológiát folyamatosan korszerűsítették, hogy a közvetítések alatt minden lényeges információ megjelenjen. Ma ez már csak egy csík a képernyő tetején. A Fox Televízió ebben az évben állította először csatasorba a korongfigyelő rendszerét is egy All-Star hokimeccsen.
A HD televíziózás, ami a sportközvetítéseknek köszönheti a legnagyobb sikerét, széles körben elterjedt. A 2000-es évek elején először Amerikában, később pedig Európában is.
Az élő sportközvetítések az online stream-nek köszönhetően a világhálóra költöztek. Manapság már a kevesebb nézőt vonzó sportágak és ligák eseményei is követhetők az interneten.
Műholdas szolgáltató közreműködésével Nagy-Britanniában először közvetítettek élőben 3D-ben európai focimeccset, a Manchester United és az Arsenal rangadóját.
A 2016-os Rió-i Olimpia 23 000 órányi élő közvetítéséhez a SES műholdjainak rekord nagyságú kapacitását használta 10 műsorszolgáltató ahhoz, hogy a nézők Európában, Ázsiában, Afrikában és Amerika-szerte egyaránt élvezhessék az adást, beleértve azt a 120 órányi Ultra HD közvetítést, amit a skandináv közönség számára biztosítottak.
Az NBC Olympics és a SES 4K HDR minőségben közvetítette a 2018-as PyeongChang-i Téli Olimpiai Játékok több eseményét is az Amerikai Egyesült Államokban: a megnyitó ünnepséget, a jégkorong mérkőzéseket, a műkorcsolyát, a rövidpályás gyorskorcsolyát, a síugrást és a big air snowboard versenyeket.





