Dotkom
Szenved az internetes matuzsálem
A nap bukása.
A korábban jelentős amerikai internetes cég, az AOL árbevétele zuhant a harmadik negyedévben, profitját csupán befektetéseinek értékesítésével tudta feltornázni. A vállalat profitja a tavalyi 74 millió dollár után 172 millió dollárra javult a most véget ért három hónapban, miközben az árbevétel 26 százalékkal, 563,5 millió dollárra zuhant – ami még mindig jobb a Reuters által megkérdezett elemzők által várt 557 millió dollárnál.
Az amerikai internetes reklámpiac továbbra is meglehetősen rossz állapotban van, ezért hiába próbálkozott az AOL az utóbbi időben, például a TechCrunch nevű blog, a Things Lab és a 5Min Media megszerzésével, illetve hiába költött 50 millió dollárt ötszáz amerikai helyi hírportál indítására: reklámbevételei 27 százalékkal, 292,8 millió dollárra estek. A Time Warnerről való tavalyi leválasztása óta folyamatosan szenvedő AOL ezért csupán a Kayakban és az ICQ-ban birtokolt részesedésének eladásával tudta nyereségét növelni. Ennek ellenére közelmúltbeli pletykák szerint az AOL a Yahoo! megvásárlásáról tárgyalt számos fedezeti alappal, ajánlatot azonban egyelőre nem tettek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/11/03/szenved-az-internetes-matuzsalem/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





