Dotkom
Oda az Apple sebezhetetlenségi mítosza
Szép csendben extra vírusvédelmet kapott Steve Jobs istenített operációs rendszere.
A nemrég kibocsátott Mac OS X 10.6.4-es frissítése magába foglalta az XProtect.plist file-t is, amely immár tartalmazza a HellRTS – avagy Pinhead-B – nevű trójai felismerését lehetővé tevő szignatúrákat. Ez még önmagában nem lenne meglepő, hiszen a kártevő áprilisi megjelenésekor a Mac-es világban viszonylag nagy visszhangot kapott, így érthető, hogy az Apple igyekszik fellépni ellene. Hasonló trend Windows-alapokon már évek óta létezik, a Windows Defender képében.
Ugyanakkor régóta érv az operációs rendszer használata mellett annak nagyobb biztonsága. Ennek mértékéről megoszlanak a vélemények, egyesek szerint Jobs OS-e eleve biztonságosabbra van tervezve, mint például a Windows 7, mások a PC-k körében viszonylag csekélynek mondható elterjedtségével magyarázzák, miért létezik kevesebb malware erre a platformra.
Amit viszont érdemes megvizsgálni, az az, hogy az Apple hogyan bővítette a Mac OS X védelmét. Az Iphoto alkalmazást célzó trójai ellehetetlenítése ugyanis nem kapott beharangozást, mondhatni, szép csendben, „fű alatt” került bevezetésre. Graham Cluely, a Sophos vezető tanácsadója szerint vannak még olyan digitális kártevők az Interneten, amik hasonló komolyságú veszélyt jelentenek a Mac OS X felhasználókra, de a HellRTS kapta a legnagyobb visszhangot. A frissítést felfedező IT-biztonsági cég szakértője szerint nagyon úgy tűnik, hogy az Apple tisztában van a helyzet komolyságával, de nem akarja lerombolni a Mac-ek biztonságosságának mítoszát.
„Jó látni, hogy az Apple bevezet egyfajta anti-malware védelmet, de azért ez nem biztosít olyan védettséget, mint egy szoftveres antivírus védelem.” – nyilatkozta Cluely.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/06/21/oda-az-apple-sebezhetetlensegi-mitosza/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





