Connect with us
Hirdetés

technokrata

A telekom-cégek is kinn a gátakon

Dotkom

A telekom-cégek is kinn a gátakon

Szerdától a három mobiltelefon-szolgáltató mellett az Invitel és a UPC hálózatából is hívható a 1749-es közös segélyvonal. Ezzel további telefon előfizetők adományozhatnak hívásonként 200 forintot a Magyar Vöröskereszten keresztül az árvízkárosultak javára.

A hazai telekommunikációs cégek összefogásának köszönhetően (Invitel, T-Mobile, T-Home, Telenor, Vodafone, UPC) ismét teljes körűen működik a 1749-es segélyvonal. Valamennyi mobilszolgáltató mellett most már az összes vezetékes hálózatból a 1749-es számot hívó, vagy a mobil hálózatból az erre a számra az „ARVIZ” vagy „ÁRVÍZ” szót szöveges üzenetben elküldő ügyfelek 200 forintot adományoznak.

A támogatás a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el a mentési munkálatok céljaira és a kárt szenvedettekhez. A segélyszervezet a beérkező adományok teljes összegét megkapja, egyik szolgáltató sem számol fel semmilyen külön díjat a hívások után.

Szerdától a T-Mobile, Telenor, Vodafone, illetve az Invitel, T-Home és a UPC hálózatából is egyaránt lehet hívni a segélyszámot.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/05/19/a-telekom-cegek-is-kinn-a-gatakon/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés