Connect with us
Hirdetés

technokrata

Bíróság elé idézik az Apple-t

Dotkom

Bíróság elé idézik az Apple-t

Az Adobe piackorlátozással vádolja az Apple-t.

Az amerikai versenyhatóságok mérlegelik a lehetőséget, hogy az Adobe Systems Inc. keresete alapján vizsgálatot indítanak az Apple Inc. ellen – jelentette a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva. Az előbbi cég szerint az utóbbi eltiltotta a fejlesztőket attól, hogy az Adobe szoftvereit is használják az iPhone és az iPad mobileszközökhöz készülő programjaik létrehozásához.

A két vállalat viszonya akkor éleződött ki, amikor Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója a múlt héten azt írta a cég weboldalán, hogy az Adobe Flash szoftverére jelentős technikai hiányosságokkal küszködik.

A feszültség ugyanakkor már korábban is fokozódott, mivel az Apple a múlt hónapban valóban előírta a programozóknak, hogy csak az cég saját technológiáját használják az iPad és az iPhone programjainak fejlesztéséhez.

A vizsgálat megindítása azonban egyelőre kétséges, mivel az amerikai igazságügyi minisztérium, illetve kereskedelmi felügyelet egyelőre nem tudott megállapodni arról, melyikük az illetékes. Egyikük sem döntött arról, hogy lép-e az ügyben.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/05/04/birosag-ele-idezik-az-apple-t/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés