Connect with us

Hirdetés

technokrata

A stagnálásnak is örülnének az it-cégek

Dotkom

A stagnálásnak is örülnének az it-cégek

A Napi által megkérdezett informatikai cégvezetők többsége minden pozitív jel ellenére borús színekben látja 2010 gazdasági lehetőségeit. Túlnyomó többségük szerint jó esetben nem lesz további romlás, és 2011-től már valóban növekedésnek indulhat a piac.

Nem valószínű, hogy az idei a fellendülés éve lesz, sem az oktatásban, sem az üzleti életben – mondta Kerekes Gabriella, a 3M Hungária Kft. marketingvezetője. – Ez számunkra azért is sajnálatos, mert a 3M vizuáltechnikai megoldásai révén e két területben érdekelt. Az oktatásban talán 2010-ben is várhatók kisebb projektek, de átfogó informatikai fejlesztésekről, amire kormányzati, illetve EU-támogatást is biztosítanának, nem tudunk. Ami az üzleti szférát illeti, ott optimistábbak vagyunk, bár valószínűleg itt sem várható robbanásszerű fejlődés. Nem gondoljuk, hogy akinek eddig nem volt projektora, az most vásárolna.

Nem lesz könnyű év 2010 – jósolja Érdi-Krausz Gábor, az OKI Systems (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója. – A kormány az államháztartás egyensúlyának megerősítésén fáradozik, gazdaságélénkítésre nem jut akkora energia. A következő kabinet viszont nem lesz abban a helyzetben, hogy észrevehető változtatásokat kezdeményezzen, erre legkorábban 2011-től lehet számítani. Mivel az informatika termelőeszköz, ezért a gazdaság fokmérője is. 2010-ben viszonylag kevés beruházásra számítok, sokkal inkább a meglevő rendszerek működtetése, optimalizálása lesz a középpontban.

Gál György, a Polygon Informatikai Kft. ügyvezető igazgatójának derűlátásra az ad okot, hogy a válságos időkben is megmaradtak a kapcsolatai az ügyfeleikkel és nemcsak megtartották, de növelték is a legfontosabb területeiken a kompetenciát, tudást. Az viszont borúlátásra ad okot, hogy a vállalati és a közintézményi beszerzésekben hódítanak az arctalan, sematikus módszerek, amelyek nem kedveznek a kiváló teljesítményeknek, nagy tapasztalatoknak. Kiveszett a vevői oldalon a szakértői véleményalkotás, a döntéseket a szakmai tartalom helyett csupán a konkrét tételek ára befolyásolja. A hosszú távú haszon ma nem szempont. Ezért inkább csak az átlagos termékekkel, szolgáltatásokkal foglalkozó, ezekhez a beszerzési módszerekhez igazodó cégeknek áll a zászló – jelentette ki Gál.

Peter Simon, a Sanyo Hungary Kft. kelet-közép-európai értékesítési képviselője a Napinak elmondta, hogy 2010-ben a hazai it-szektorra és általában a tartós fogyasztási cikkek piacára továbbra is a stagnálás vagy a kismértékű csökkenés lesz a jellemző. A helyzetnek továbbra sem kedvez, hogy a hitelfelvétel nem vált könnyebbé a szigorítások óta, ezért a beruházások finanszírozása továbbra is nehézkes marad. Tovább csökkenhet, illetve még nem indul növekedésnek a foglalkoztatás. Mint tudjuk, a foglalkoztatás növekedése az utolsó jele lesz annak, hogy kilábaltunk a válságból, de erről még nincs szó. Viszont jó vagy közepesen jó évre lehet számítani a kiegészítők – például az akkumulátorok, elemek – területén – jelentette ki Simon.

Nyugat-Európában, Amerikában vannak biztató gazdasági statisztikai jelzések, így reményeim szerint 2010-ben fokozatosan újraélénkülhetnek az üzleti folyamatok és megkezdődhetnek a tavalyról elhalasztott beruházások – bizakodik az integrált kereskedelmi rendszerekkel foglalkozó Laurel cégcsoport ügyvezető igazgatója, Bessenyei István. – A Laurel gazdasági válságra kidolgozott stratégiája tavaly jól teljesített, ennek lényege pedig az volt, hogy a megfelelő technológiákkal, tudással segíteni tudtunk a gazdasági élet szereplőinek a takarékosabb, hatékonyabb, céltudatosabb működés kidolgozásában. Erre alapozva cégünktől idén 7-8 százalékos növekedést várok.

A mobilpiac sem számíthat felpörgésreBeck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerint bár a társaság egyértelműen nyertese volt az elmúlt évnek, értékben a teljes mobilpiac forgalma hat-nyolc százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, s 2010-ben is hasonló visszaesés várható 2009-hez viszonyítva. Hozzátette, idén meg fog állni az előfizetői számok visszaesése, amit 2009-ben nagymértékben befolyásolt a munkanélküliség növekedése, illetve a lakossági és a vállalati fizetőképes kereslet csökkenése. Az elmúlt évben a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) adatai szerint megtört a magyarországi mobilpiac növekedése. A három szolgáltató ügyfeleinek száma éves szinten közel 432 ezerrel, 11 millió 792 ezerre csökkent, de az ügyfélszámon belül 363 ezerrel emelkedett a havi előfizetéssel rendelkezők száma – közölte az NHH.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés