Connect with us

Hirdetés

technokrata

A jövő infokommunikációs szolgáltatásai Szolnokon

Dotkom

A jövő infokommunikációs szolgáltatásai Szolnokon

Egyedülálló, hosszú távú fejlesztési és innovációs program veszi kezdetét Szolnokon T-City néven, ahol a jövő infokommunikációs szolgáltatásait a város lakói, intézményei és vállalkozásai az országban elsőként tesztelhetik a Magyar Telekom segítségével, és megtapasztalhatják, milyen lesz a mindennapi élet az elkövetkező évtizedekben.

Egészségügy, oktatás, közigazgatás, turizmus, kultúra – csak néhány azon területek közül, melyek gyökeresen meg fognak változni a jövőben az infokommunikációs fejlesztéseknek köszönhetően. A Magyar Telekom és Szolnok megyei jogú város önkormányzatának közös kezdeményezése nyomán legelsőként ennek a városnak a lakói élhetnek az új technológiák által biztosított lehetőségekkel.

Idén a fejlesztések több hullámban jelennek meg a városban. Az első lépcsőben a T-Mobile, a Magyar Telekom mobilkommunikációs márkája segítségével az itt is működő jó minőségű GSM és 3G/HSPA-hálózat, a mobilfizetés és -vásárlás már elérhető, valamint az önkormányzat szolgáltatásaként bevezetik a város híreinek sms-ben történő terjesztését. Az intézmények és a vállalkozások sem maradnak ki az újításokból: az előbbieket a legfejlettebb eszközökkel szerelik majd fel, utóbbiak számára pedig speciális üzleti ajánlatokat alakít ki a Magyar Telekom. Ezenkívül a város egyik gyorsan fejlődő részén a Magyar Telekom a lakossági és kisvállalati igények elemzése és a jövő szolgáltatásainak minél piacközelibb kialakítása céljával létrehoz egy élő tesztkörnyezetet, a Home Lab elnevezésű innovációs központot. Itt valós körülmények között lehet majd kipróbálni és tesztelni a bevezetésre váró termékeket és szolgáltatásokat. További fejlesztések is elindulnak, ami látványos minőségi változást generálhat a lakók életében – ilyen lesz például a városi sportcsarnokban az IP-kamerás online közvetítő rendszer és az RFID (rádiófrekvenciás azonosítással működő) iskolai beléptető rendszer, mely sms-ben tájékoztatja a szülőket gyermekük iskolába érkezéséről.

A Magyar Telekom egyik kiemelt innovációs projektje a T-City, a “digitális város” létrehozása, ahol a vállalat valamennyi terméke és szolgáltatása elérhető, valamint a legújabb, jövőbe mutató fejlesztések is itt jelennek meg elsőként. A T-City projekt koncepciója, hogy a városlakókkal együttműködve alakítja ki a vállalat a mindennapi életet megkönnyítő új szolgáltatásait annak érdekében, hogy azok a lehető leginkább megfeleljenek igényeiknek. Szolnokra a legkülönbözőbb szempontok mérlegelésével esett a választás, és miután az önkormányzat is nyitott volt az elképzelésre, útjára indul a T-City, amely amellett hogy az egyik leginnovatívabb kezdeményezés Magyarországon, hamarosan érzékelhető hatással lesz Szolnok polgárainak mindennapi életére, munkavégzésére és jövőjére egyaránt.

A T-City alap-infrastruktúrájának legfontosabb eleme az új generációs optikai hálózat, amelyet a Magyar Telekom Budapest, Debrecen, Eger, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Székesfehérvár, Szombathely, Tatabánya, valamint Zalaegerszeg egyes részein már kiépített, ezzel párhuzamosan pedig Szolnokon is elérhetővé tesz. A hazai szolgáltatók közül elsőként a T-Home, a Magyar Telekom otthoni és kisvállalati kommunikációs szolgáltatásainak márkája viszi el közvetlenül az otthonokba az extra sebességű internetezést és televíziózást biztosító technológiát. Az optikai hálózat előnyei azonban az intézmények és a vállalkozások számára is elérhetők lesznek, és ennek köszönhetően olyan, messzire ható kezdeményezések és fejlesztések indulhatnak el, amelyek elősegítik az e-önkormányzat, az e-learning és a távmunka elterjedését, ami főként a jelenlegi gazdasági környezetben elsődleges fontosságú.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés