Dotkom
Steve Jobs visszatért – kérdés, meddig marad
Hajdani kommunista pártfőtitkároknak járó, 45 másodperces ováció fogadta Steve Jobst, az Apple Inc.
alapító-vezérigazgatóját, aki majdnem egyéves szünet után állt ismét a nyilvánosság elé, hogy bemutassa cége néhány újítását. A sokak szemében a számítástechnika egyik gurujának számító rákbeteg Jobs féléves szabadsága után – amely alatt májátültetést hajtottak végre rajta – júniusban tért vissza a munkába. Nyilvános előadást tavaly októberben tartott utoljára, ekkor az új Macintosh komputereket, köztük az ultravékony MacBook Airt mutatta be. Tegnap az iPod zenelejátszók árcsökkentéseit jelentette be, illetve bemutatta a videokamerával, FM-rádióval és diktafonnal kiegészített iPod Nanót. Az Apple adatai szerint a zenelejátszókból eddig összesen 100 milliót, az iPhone okos telefonokból 30 millió darabot adtak el. A prezentáción ugyanakkor nem esett szó az új táblakomputerről (iPad), amelyet már nagyon várnak az Apple fanatikus hívei.
A karácsonyt megelőző hónapok kritikusan fontosak az Apple-nek – akárcsak az összes többi szórakoztatóelektronikai cégnek -, a vállalat rendre az év utolsó három hónapjában realizálja árbevételének 30 százalékát. Az iPod adja az értékesítések több mint kétharmadát. Sokat lendíthet a termék forgalmán, hogy a látványosan fellépő cégalapító bejelentette egyes változatok 15 százalékos árcsökkentését. Ováció ide vagy oda, a jelenlévők törékenynek látták Jobsot, sokak szerint hamarosan végleg átadja a stafétabotot vezetőtársainak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/09/10/steve-jobs-visszatert-kerdes-meddig-marad/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





