Connect with us
Hirdetés

technokrata

Együttműködik a Nokia és a Facebook

Dotkom

Együttműködik a Nokia és a Facebook

A Nokia új készülékei a belső testreszabhatóság jegyében készülnek, egyúttal közvetlen elérhetőséget biztosítanak a Facebook-fiókokhoz is.

Együttműködési megállapodás született a Nokia és a Facebook közösségi oldal között, melynek értelmében a felhasználók az Ovi Lifecasting technológia révén mobiltelefonjuk kezdőképernyőjéről közvetlenül Facebook-fiókjukba juttathatják földrajzi helyzetüket vagy épp státuszfrissítéseiket – írja a Marketwatch. Elemzők szerint a mostani megállapodást további szolgáltatókkal való együttműködések követhetik. A Lifecasting az októberben érkező új N97 mini modellen debütál, de a régebbi N97-eseken is elérhető lesz egy ingyenes frissítés segítségével. A fejlesztés azon a felismerésen alapul, hogy a felhasználók telefonjaik külső testreszabása mellett egyre inkább igénylik azt is, hogy szabadon dönthessenek a kezdőképernyőn szereplő alkalmazásokról – a Nokiát követve az Apple és a HTC is kifejlesztette már saját felületét, ami ennek megfelelően működik. Emellett két új, zeneközpontú telefon megjelenését is bejelentette a Nokia, ezek az X6 és X3 márkajelzést kapják majd.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2009/09/02/egyuttmukodik-a-nokia-es-a-facebook/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés