Connect with us

Hirdetés

technokrata

A netbook-piacon nyomul a Nokia

Dotkom

A netbook-piacon nyomul a Nokia

A Nokia bejelentette, hogy belép a netbookok ígéretes, gyorsan bővülő, ám telített piacára: a részleteket szeptember elején hozzák nyilvánosságra.

Az elemzői vélemények komoly aggodalmakat tükröztek a Nokia új piaci terveivel kapcsolatban. Miután a Nokia nyeresége az elmúlt néhány negyedévben jelentősen csökkent a mobilkészülékek piacán tapasztalt kereslet visszaesése nyomán, piaci szakértők attól tartottak, hogy a hagyományosan alacsony profittartalmat jelentő laptop-piaci megjelenés újabb csapást mér a finn gyártó eredményeire.

A Nokia telefon-üzletágának vezetője azonban a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a társaság teljes mértékben tisztában van a szegmensben elérhető profit-lehetőségekkel, s éppen ezért “nyitva tartja majd a szemét”.

A finn mobilóriás nincs híján az ambíciózus terveknek: a Windows alatt Intel-processzorral futó Nokia Booklet 3G egy töltéssel 12 órás üzemidőt ígér, mindössze 1,25 kilogrammos össztömeg mellett.

Az IDC piackutató elemzői szerint a tavaly 26 millió darabos netbook-piac az idén akár 127 százalékos növekedést is elérhet, szemben a PC-piaccal, amely legjobb esetben is a tavalyi teljesítményt hozza majd, illetve a mobilkészülékek piacával, ahol mintegy 10 százalékkal eshetnek vissza az értékesítések 2009-ben.

A Reuters információi szerint a Nokia szeptember 2-án hozza nyilvánosságra a műszaki specifikáció részleteit, de ekkor közli a finn cég azt is, hogy mely piacokon és milyen áron kezdi meg a Booklet 3G bevezetését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés